Menyasszonyaink tapasztalata az esküvői ruha vásárlásról

Elérkezett az őszi szezon, és ezzel megkezdődött az eddigi legsikeresebb, kifutó modelljeink kiárusítása is. Már érkeznek hozzánk az arák, akik kihasználják ezt a kedvező alkalmat, és megvásárolják kedvenc esküvői ruhájukat szalonunkból, hihetetlenül kedvezményes áron! Ezen a héten olyan menyasszonyok tapasztalatait gyűjtöttük össze, akik anno az esküvői ruha megvétele mellett döntöttek.

„Mikor megkérték a kezem, már elkezdett növekedni a kisfiam a pocakomban. Az esküvő napját még a születése előttre tűztük ki. Tudtam, hogy nagy hassal fogok oltár elé vonulni, ezért okozott némi fejtörést a ruha kérdése. Nem szerettem volna lemondani a kislánykori álmomról, hogy gyönyörű fehér esküvői ruhában állok a vőlegényem mellett. A pocakom természetesen hónapról hónapra nőtt, ezért nem volt elég szimplán egy megfelelő fazonú esküvői ruhát választani, rám is kellett igazíttatni a nagy nap előtt. Végül úgy döntöttem, megveszem a modellt, ami megtetszett a ruhapróbán. Így nem kellett aggódnom, időben megvolt a ruhám, és az esküvőm előtt pedig az alakomnak megfelelően átszabták. Az eredmény: mintha csak rám öntötték volna, gyönyörű menyasszonynak éreztem magam!”

Hegedűs Krisztina

„Mindig is ruhamániás voltam, nem meglepő, hogy az eljegyzésünk után másnap már a menyasszonyi ruhaszalonban nézelődtem. Hosszas keresgélést, sok utánajárást terveztem. Nem gondoltam volna, hogy a legelső szalonban beleszeretek „A ruhába”! Az esküvő napjáig még majdnem egy év volt hátra, én meg ott álltam a tökéletes esküvői ruhában. Éreztem, hogy még egy ilyen menyasszonyi ruhát egy év alatt sem találnék. Nem hagyhattam, hogy más csapjon le erre a csodára, megvettem. Egy percig sem bántam meg ezt a döntésemet. Hazavittem a ruhát, és azóta is bármikor megcsodálhatom! Lelket öntött belém, mikor valami gubanc merült fel az esküvő szervezésében. Már csak pár hét, és itt a nagy nap, mikor viselni fogom. És iszonyatosan boldoggá tesz, hogy nem kell visszavinnem a szalonba az esküvő után!”

Anett

„Mi nem hagytunk az eljegyzés után hónapokat az esküvő megszervezésére. Össze akartunk házasodni, úgyhogy a szeptemberi lánykérés után októberben már meg is esküdtünk. Kicsi esküvő volt, családi és szűk baráti körben. A férjemmel nem akartunk nagy felhajtást, gyorsan meg tudtuk szervezni, amit kellett. Minden pont úgy volt jó, ahogy sikerült. A ruhaválasztással is így voltam: gondoltam, elmegyek egy esküvői ruhaszalonba, felpróbálok egy-két ruhát, aztán kibérlem, ami legjobban tetszik. Sikerült is választanom, mire kiderült, hogy ha megveszem a ruhát, az olcsóbb, mintha bérelném. Ha már belefutottam egy ilyen jó ajánlatba, persze, hogy megvettem. Így megvolt az esküvői ruhám, és a nászutunkra is többet tudtunk félrerakni.”

Pappné Szokolai Zsófia

„Nem rég volt az esküvőm, ahol a saját menyasszonyi ruhámat viseltem. Elég keserves utat jártam be, mire eljutottam odáig, hogy egy olyan meseszép esküvői ruhában állhassak itt, ami jó rám. A 157 cm magasságommal és 34-es méretemmel nem volt egy leányálom a menyasszonyi ruha keresés. Varrott ruhát nem szerettem volna, mindenképp esküvői ruha szalonból akartam bérelni valamilyen neves külföldi tervező ruháját. Hiába jártam végig több szalont, és találtam sok szép esküvői ruhát. Semelyiket sem tudták rám igazítani, a kis feltűzések nem voltak elegek, látszott, hogy nagyobb menyasszonyi ruha van rajtam, mint kellene. Reménytelennek tűnt a helyzet, elkezdtem gondolkozni, mi mást viselhetnék az esküvőn. Mikor kérdezgettem a barátnőimet, ők mit vennének fel a helyemben, az egyikük javasolta, hogy vegyek meg egy esküvői ruhát, és akkor azt rám tudják szabni úgy, ahogyan szeretném. Na persze… így is elég sok költségünk volt, egy saját menyasszonyi ruha nem fér bele. Azt mondta, hogy a kifutó modelleket nagy kedvezménnyel árulják a szalonok. Én nem nagyon hittem benne, de elrángatott az Igen szalonba, és láss csodát, igaza volt. Találtam magamnak menyasszonyi ruhát az eladó darabok között, és tényleg nem volt vészes az ára. A kiválasztott ruhát készségesen rám igazították, úgyhogy sikerült megérnem, hogy olyan esküvői ruhát viselhetek, amiben remekül érzem magam. Igazi sikerélmény volt! Köszönöm!”

Keszler Boglárka

Ön is menyasszonyi ruhát keres? Most hihetetlenül kedvező áron juthat hozzá modelljeinkhez! Jöjjön el szalonunkba!

Adatkezelési tájékoztatónk megtekintéséhez kattintson ide!

Annak érdekében, hogy a megfelelő figyelmet tudjuk Önnek szentelni, és nyugodt, kellemes légkörben valósuljon meg az esküvői ruha próba, azt javasoljuk, hogy jelentkezzen be szalonunkba!

Időpontfoglalás
Rendben