Menyasszonyi ruha workshop az Igen Szalonban

Sokféle menyasszonnyal találkozunk munkánk során. Van, aki már az első esküvői ruha próbára úgy érkezik, hogy pontosan tudja, mit akar. Az ilyen karakterű menyasszony esetében is előfordulhat, hogy a különböző menyasszonyi ruha modelleket felpróbálva megváltozik a véleménye, és a végén egy teljesen más fazonú ruhát választ.
Gyakoribb azonban az a típus, aki kevésbé céltudatos, legalábbis nincs ilyen irányú tapasztalata, és teljesen a szalonra illetve annak szakértőire bízza magát. Az ő esetükben is azt szoktuk kérni, hogy a katalógusból vagy a weboldalról előzetesen válasszanak ki 3-4 menyasszonyi ruha típust, ami ránézésre tetszik nekik, majd utána a próba során szalonunk munkatársai és a kísérők igyekeznek terelgetni őket.

Éppen ezen tapasztalatok alapján gondoltunk úgy, hogy igény lenne a most esküvőre készülő menyasszonyok körében arra, hogy egy vérbeli profitól kapjanak tanácsokat az esküvői ruha választás mikéntjeiről. Hiszen mindannyian szeretnénk tökéletesen kinézni a saját esküvőnkön, amiről kislánykorunk óta álmodoztunk! Szeretnénk egyediek és stílusosak lenni, szeretnénk, ha a templomba belépve mindenkinek elállna a lélegzete minket meglátva. Ehhez viszont nem elég az álom menyasszonyi ruha megtalálása! Fontos végiggondolni és megtervezni a teljes outfitet a frizurától a cipőn át az ékszerekig. A legszebb menyasszonyi ruha is csupasznak tűnhet, ha nem választunk hozzá például esküvői fátylat. Belegondolt már ezekbe az apró részletekbe?

esküvői ruha workshop

Ha nem, akkor sincs oka kétségbeesni, hiszen pont ezért vannak olyan szakértők, mint Körmendy-Szomorú Kata menyasszonyi stylist, aki ismeri a szakma minden csínját-bínját és persze a legújabb trendeket. Kata dolga pontosan az, hogy az egyes menyasszony személyisége alapján megtalálja a tökéletesen illő esküvői ruhát, és a teljes megjelenést töviről-hegyére megtervezze.  A január 14-én, az Igen Szalonban megrendezésre kerülő workshopon Kata hasznos és praktikus tanácsokat ad majd a ruhaválasztáshoz, a tökéletes esküvői cipő és kiegészítők kiválasztásához, a ruha a smink és a frizura összehangolásához. Ezen kívül Kata elmagyarázza majd, ki melyik testalkattípusba tartozik, és ahhoz mely menyasszonyi ruha fazonok illenek. Rávilágít majd, hogyan működik egy exkluzív szalon és egy esküvői ruhakölcsönző, mint a Budapest belvárosában lévő Igen Szalon. Kata abban is segít a workshopon résztvevő menyasszonyoknak,  hogy hogyan készüljnek fel, és mit vigyenek magukkal az első ruhapróbára, kik legyenek a kísérők ,és milyen lesz a 2017-es év esküvői ruha trendje.

menyasszonyi ruha stylistesküvői stylist

Összesen 20 menyasszonynak lesz exkluzív lehetősége ingyenesen részt venni a workhop-on, amin a hasznos tanácsok  mellett a résztvevők 5000 Ft értékű Menyasszony Stylist ajándékkártyát kapnak. Az előadás, beszélgetés után lehetőség nyílik az IGEN Esküvői Szalonban időpontfoglalásra egy későbbi ruhapróbára. Figyelem! Amennyiben itt találja meg álmai ruháját és részt vett a workshopon, az Igen Szalon 10 % exkluzív kedvezményt biztosít a kölcsönzési árból.

A férőhelyek korlátozottak, összesen 20 menyasszony jelentkezését tudjuk elfogadni. Ha nem szeretne lemaradni, kérjük, jelezze részvételi szándékát mielőbb!

Jelentkezni lehet a [email protected] e-mail címen vagy a 0630/619 3708 telefonszámon is. A jelentkezéseket 2017. január 12. csütörtök estig (vagy a férőhelyek számának megteltéig) tudjuk fogadni.

Adatkezelési tájékoztatónk megtekintéséhez kattintson ide!

Annak érdekében, hogy a megfelelő figyelmet tudjuk Önnek szentelni, és nyugodt, kellemes légkörben valósuljon meg az esküvői ruha próba, azt javasoljuk, hogy jelentkezzen be szalonunkba!

Időpontfoglalás
Rendben